Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Felső-Bácskai Önkéntes Mentőcsoport végrehajtotta éves ismétlő gyakorlatát

Megjelent: 2021. 06. 19.

A feltételezés szerint egy motoros sárkányrepülő az adott területen eltűnt, a pilóta és a légi jármű felkutatásában való részvételre kérték fel a mentőcsoportot, ehhez megkapták a szükséges térképeket és koordinátákat.

A riasztásnak megfelelően a mentőcsoport tagjai 8 órára a Mélykúti Önkéntes Tűzoltó Egyesület telephelyére érkeztek. A rövid felkészítés, munkavédelmi oktatás és a felszerelés felvétele után a járműveikkel a megjelölt helyszínre vonultak. Megkezdték a kutatást, kialakították bázisukat, folyamatosan tartották a kapcsolatot a mentésben részt vevő más egységekkel. Valamivel 11 óra után a pilótát megtalálták, aki szerencsés módon csak lábtörést és horzsolásos fejsérülést szenvedett. A sérültet elsősegélyben részesítették, majd gondoskodtak a kórházba juttatásáról.

A nap során a mentőcsoportnak elsődleges célként a kutatási, sérült ellátási feladatnak kellett sikeresen eleget tennie, oly módon, hogy a megfelelő logisztikai háttér is biztosított legyen. A mozzanatok és az értékelés részét képezte még, a helyes rádióforgalmazás, a biztonságos menet végrehajtása, a megfelelő irányítási pont telepítése, a meghatározott okmányok pontos vezetése, szakszerű munkavégzés, és ellátás kielégítő megszervezése is.

Az esemény a felszerelés karbantartásával, az értékeléssel és végül saját készítésű kiadós ebéddel zárult 14 órakor a mélykúti tűzoltók szertárában.

A gyakorlat alátámasztotta, hogy a mentőcsoport a részére meghatározott feladatokat megfelelően és fegyelmezetten képes ellátni, és alkalmas a hivatásos katasztrófavédelmi egységek munkájának támogatására.