Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Adomány Ukrajnába

Megjelent: 2022. 11. 07.

A polgári védelem eredendő célja a fegyveres összeütközés esetén a (hátországban lévő) lakosság életének és anyagi javainak megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, a lakosság felkészítése azok hatásainak leküzdése és a túlélés feltételeinek megteremtése érdekében.

Először – még ha korlátozottan is – az első világháborúban, majd tömegesen a második világháborúban látta el feladatát. A haditechnikai fejlődés még jobban kiszolgáltatottá teszi a civil lakosságot, főleg, ha a szemben álló felek kifejezett célpontja a lakosság pusztítása vagy a kritikus infrastruktúra rombolása.

Az Ukrajnában zajló háború tipikus példa rá, hogy a hátországban lévő lakosság életét hogy nehezíti például az elektromos hálózat rombolása, amely az élet minden területére (közlekedés, világítás, egészségügyi ellátás, oktatás, ivóvíz biztosítása, fűtés, stb.) kihat.

A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség lehetőségeihez mérten eddig is támogatta a megyében menedéket lelt ukrajnai menekülteket, nevezetesen az étkezési költségek térítésével. Mostani akciónkkal az Ukrajnában maradtak téli kiszolgáltatottságának csökkentéséhez járulunk hozzá. A 40 db polár takarót Lipóthné Komjáti Andreának, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete vezetőjének adtuk át, aki továbbította központi raktárukba, ahonnét az Ungvárra történő kiszállítás és a kiosztás történik.