Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Gyűjtés a horvátországi földrengés áldozatainak

Megjelent: 2021. 01. 14.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és Magyarországi Horvátok Szövetsége gyűjtést indított a horvátországi földrengés károsultjainak. A gyűjtés eredményességéről 2021. január 14-én tartottak sajtótájékoztatót a szervezők és a résztvevők.

2020-ban több erős földrengés sújtotta Horvátországot, melyek közül a december 29-i 6,3-es erősségű több halálos áldozatot és súlyos anyagi károkat okozott.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetsége gyűjtést indított a horvátországi földrengés károsultjai részére. Számos település mellett több szervezet is csatlakozott a felhíváshoz, így többek között a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség is.

Január 14-én a szervezők sajtótájékoztatót tartottak a felajánlás eredményességével kapcsolatban Kecskeméten, a Megyeháza előtti téren, majd elindult az adományokkal teli kisbusz a célállomásra.

Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke beszélt a kezdeményezés hátteréről és bemutatta a megyei önkormányzat szerepvállalását. Mint fogalmazott, a gyűjtés illik az önkormányzat tevékenységébe, ami az összefogás erősítése.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere elmondta, hogy felhívást intéztek a városban működő cégek, szervezetek felé és szép számban csatlakoztak a jótékony kezdeményezéshez. Az alpolgármester kitért arra, hogy Közép-Kelet Európa nemzetei közös sorsban osztoznak és a történelem többször rámutatott a kölcsönös egymásrautaltságukra, ezért baj esetén érdekük és erkölcsi kötelességük is segíteni egymást.

Mészáros Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke valamennyi tagjuk nevében együttérzését és szolidaritását fejezte ki a katasztrófa károsultjainak. Elmondta, hogy a horvátországi gyűjtést koordinálók igénye alapján 50 pár gumicsizmával járultak hozzá a jótékony ügyhöz. Rideg Lászlóhoz intézve szavait hozzátette, hogy a projekt folytatása esetén és minden más hasonló esetben is számíthat az önkormányzat a segítségükre.

Dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke elmondta, hogy már megyei koordináció alatt álló gyűjtést megelőzően a bajai, az érsekcsanádi, a bátmonostori és a nemesnádudvari egyesületeik önállóan is megkezdték karitatív tevékenységüket, melynek keretében élelmiszert és készpénzt is gyűjtöttek. A megyei szövetség a megyei önkormányzat felhívására csatlakozott.

Végezetül Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke megköszönte a résztvevők segítségét, példaértékűnek ítélve az összefogást. Elmondta, hogy a horvátok kifejezetten tartós élelmiszereket, vitaminokat, takarókat, csizmákat kértek a felajánlóktól. Az adományokkal teli kamion várhatóan hétvégén elindul Horvátországba.

Fotó: Bús Csaba

kep1 kep1 kep1