Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Jódtabletta kiosztási gyakorlat

Megjelent: 2025. 05. 21.

A Művelődési ház adott helyt a köteles polgári védelmi szervezeteibe beosztott személyek szakkiképzésének, melynek részeként a jódtabletta kiosztás eljárásrendjének begyakorlására is sor került. Dusnok polgármestere, Bolvári Dávid köszöntője után a település veszélyeztetettségéről, a polgári védelmi szervezetekről, a lakosság riasztásával és a polgári védelmi szervezetek működésbe lépésével kapcsolatos feladatokról Gödön Sándor tű. ezredes és Kardosné Magony Mária tű. százados tartott előadást. Az általános ismertető után a települési polgári védelmi parancsnokság, valamint a polgári védelmi feladatok ellátására létrehozott infokommunikációs, lakosságvédelmi, egészségügyi, logisztikai egységekbe beosztott személyek munkacsoportjaikban a reálisan számításba vehető veszélyeztető szituációkra adott válaszlépéseket dolgozták ki. Ennek keretében a felhőszakadással kísért vihar, árvíz és a nukleáris veszélyeztetettség miatti lakosságvédelmi intézkedéseket fogalmazták meg. A külön asztaloknál helyet foglaló munkacsoportok – a Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség hivatásos tagjainak segítségével – megfogalmazták azokat intézkedéseket, amelyek szakterületükhöz és egyben felelősségükhöz tartozik, majd az egység vezetője ismertette azt. Ennek az a jelentősége, hogy minden résztvevő komplex módon látja az előállt helyzetre való válaszlépéseket, valamint azok egymásra utaltságát. A szakkiképzés részeként gyakorlati képzés is folyt, ahol a műszaki alegység adott számot felkészültségéről, majd a jódtabletta kiosztás eljárásrendje következett. A Paksi Atomerőmű biztonságosan üzemel, melynek egyik záloga a kétszeres-háromszoros tartalékkal rendelkező többlépcsős védelmi rendszer és a kiképzett személyi állomány. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy olyan baleset történik, melynek során az erőműből radioaktív anyag kerül a környezetbe. Erre a kis eséllyel bekövetkező esetre készült fel a település polgári védelmi szervezet teljes állománya.\ A jódtabletta védelmi mechanizmusáról, adagolásáról Kardosné Magony Mária tűzoltó százados, katasztrófavédelmi megbízott tartott ismertetetőt. Az elméleti ismeretek áttekintése után lemodellezték azt a folyamatot, amely a polgármester riasztásától a polgári védelmi szervezetek működésbe lépéséig tartott. Ez után következett a jódtabletta osztó helyek kialakítására, ahol előbb a kiosztás folyamatát mutatták be, majd a logisztikai egység bevonásával egyben végre is hajtották azt. Az összességében több mint 70 főt megmozgató képzésen és gyakorlaton a kitűzött célok, vagyis az ismeret és a jártasság bővítése sikeresen teljesültek.