Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny

Megjelent: 2018. 04. 11.

A korábbi válogatókról 6 általános és ugyanennyi középiskolai csapat jutott a megyei döntőbe. A 13. csapat a Bajmoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapata, akik rendszeres vendégei a megyei döntőnek.

A rendezvény megnyitását követően a technikai eligazítás következett, majd körforgásos rendszerben valamennyi csapat végigjárta az állomáhelyeket. Az elméleti és gyakorlati ismereteken túl a fizikai állóképességre és a kreativitásra egyaránt szükségük volt a versenyzőknek. A több órás verseny végén pihenő és ebéd következett, ezidő alatt a csapatok teljesítményeinek kiértékelése folyt.

A verseny eredményei kategóriánként:

Az általános iskolás korcsoportban

I. helyezett Szent József Katolikus Általános Iskola - Kiskunhalas

II. helyezett Hartai Ráday Pál Általános Iskola

III. helyezett Lajosmizsei Fekete István Általános Iskola

 A középiskolás korcsoportban

I. helyezett Szent Benedek Általános Iskola és AMI PG Tagintézménye - Kiskunfélegyháza

II. helyezett Lajosmizse ÖTP-Mizsei Titánok

III. helyezett FM ASZK Mezőgazdasági Szakközépiskola - Jánoshalma

Az eredményhírdetésen az érmek és oklevelek mellett értékes ajándékokat kaptak a csapatok és a felkészítő tanárok, melyet Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki egyben a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség tiszteletbeli elnöke adott át. A Szövetség legfőbb ajándéka az a szerbiai táborozás, ahol több ország képviselőivel és diákjaival tölthetnek el kellemes napokat, terészetesen a költségeket a Szövetség állja.