Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Katasztrófavédelmi tábor Baján (2018. 06. 25-29.)

Megjelent: 2018. 06. 30.

A tábor főszervezője idén is Gödön Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség szakmai alelnöke és Balatonné Sáfrány Erika, a Szövetség Bajai koordinátora volt. Gödön Sándor megnyitójában kiemelte a tábor célját, miszerint megismertessék a fiatalokat a különféle veszélyhelyzetekkel, az arra való reagálással, hogyan lehet magukon és társaikon segíteni. A másik cél a lakosságvédelemben működő szervek, szervezetek munkájának megismerése, az utánpótlás nevelés, a pályára való orientálás.

Hasonlóképpen vélekedett Csubákné Besesek Andrea alpolgármester is. „A tábor hatására több gyerek is megtalálhatja az irányt leendő hivatása felé. Itt olyan dolgokat próbálhatnak ki, amelyek a legtöbb gyerek számára izgalmasak. Ugyanakkor kikerülne

k az otthoni kényelemből, önállósodnak, ami a későbbiekben is javukra válik majd. Mindenképp hiánypótló tábor ez, amelyet az önkormányzat anyagilag is szívesen támogatott.

Az öt nap során a Baján és környékben található védelmi szervek és szervezetek mutatkoztak be és tartottak elméleti és gyakorlati foglalkozást, de volt úszás, sárkányhajózás, gemenci kishajózás, városismereti vetélkedő, nappali és éjszakai bátorságpróba, égboltmegfigyelés és egyéb érdekességek.

A táborozó gyermekek tartalmas, egyben gondtalan programjának biztosításáról Balatonné Sáfrány Erika és Jakity Ágota, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség bajai és bácsalmási koordinátorai gondoskodtak.