Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Kiskunhalas Járási Mentőcsoport gyakorlata

Megjelent: 2018. 05. 12.

2013-ban Tüzes Kunok néven alakult meg az önkéntesekből álló járási mentőcsoport Kiskunhalason. Feladatuk, hogy a járás veszélyeztetettségéből – belvíz, rendkívüli időjárási veszélyhelyzetek, valamint a nagykiterjedésű erdőtüzek – adódó helyzeteknél jelentkező lakosságvédelmi szakfeladatokat ellássa. Valós beavatkozó tevékenységükre az elmúlt években többször is sor került, jellemzően rendkívüli viharkárok felszámolásakor, de lezuhant kisrepülő felkutatásában is tevékeny részt vállaltak.

A mentőcsoport a nemzeti minősítést korábban megszerezte, május 11-12-én a szinten tartó gyakorlatát tartotta.

A 11-ei esti riasztást követően másnap reggel 8 órára elérték az alkalmazási készenlétet. A gyakorlat során a mentőcsoport kettő helyen működött. Az I. kárhelyszínen a műszaki komponens - az egészségügyi komponens biztosítása mellett – előbb veszélyesen megdőlt fák kivágását, darabolását, majd az erdőben lángra kapó aljnövényzet oltását végezte. A II. számú kárhelyszínen a csapadékvíz elvezető csatorna dugulása miatt kilépő víz által veszélyeztetett házak védelme érdekében nyúlgátat építettek, majd szivattyúzással emelték vissza a vizet a közeli Dong-ér csatornába. Ezzel párhuzamosan a logisztikai és infokommunikációs komponens tagjai a hosszan tartó beavatkozásra készülve irányítási pontot alakított ki, melynek részeként pihentető sátor állítására és berendezésére, valamint aggregátor telepítése is sor került.

Babud Jenő tű. ezredes, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője személyesen kísérte végig a gyakorlatot. Zárszavában kiemelte: „Az ilyen sikeres szinten tartó gyakorlat a bizonyítéka annak, hogy a járási mentőcsoportok érdemi, megalapozott és kiszámítható segítséget tudnak nyújtani a hivatásos katasztrófavédelmi szervek lakosságvédelmi tevékenységéhez.”

A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség a gyakorlat megvalósulását tagjai részvételével és anyagi hozzájárulással támogatta.

kep1 kep1 kep1 kep1 kep1 kep1 kep1 kep1 kep1