Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Kiskunmajsai Járási Mentőcsoport gyakorlata

Megjelent: 2020. 10. 30.

A gyakorlatot meglátogatta Mészáros Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke és dr. Kiss Melinda Kiskunmajsa Járási Hivatal vezetője. Megnyitójában Mészáros Zoltán méltatta az önként szolgálatot vállalók elkötelezettségét, továbbá biztosította a megjelenteket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség, ahogy a múltban, úgy a jövőben is támogatja a járási mentőcsoportok működését és fejlesztését.

A gyakorlat feltételezése alapján a térséget sújtó rendkívüli szélvihar és esőzés miatt a katasztrófavédelem hivatásos erői mellett a járási mentőcsoport alkalmazására is szükség volt. A vihar következményeinek felszámolása érdekében útzárat képező és épületre dőlt fákat távolítottak el, károsodott épület dúcolását, pincékből vízszivattyúzást, földút karbantartását végezték. A gyakorlat részeként bázis kialakítását és üzembe helyezését, valamint balesetet szenvedett mentőcsoport tag elsősegélyben való részesítését is gyakorolták.

A gyakorlat zárásaként Kiss Zoltán tű. alezredes, a Kiskunhalas Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője megállapította, a Kiskunmajsai Járási Mentőcsoport ismét bizonyította, hogy mutatott képessége alapján alkalmas az önálló feladatellátásra, és szükség esetén érdemben tudja támogatni a katasztrófavédelmi erőket.