Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Képességfejlesztés a Petőfi Mentőcsoportnál

Megjelent: 2020. 07. 22.

Bács-Kiskun megyében – a villámárvizektől eltekintve – valamennyi Magyarországon számba vehető természeti veszélyforrás előfordul. A megye nagysága és a veszélyeztető tényezők sokasága különösen indokolttá teszi, hogy a megyei (Petőfi) és a 11 járási mentőcsoport az önálló tevékenységén túl - szükség esetén - a katasztrófavédelem hivatásos erőivel is együtt tudjon működni. A mentőcsoportok beavatkozásával jellemzően a rendkívüli időjárás okozta károk felszámolásakor és a vizek kártételei elleni védekezés során számolunk. Ezen felül a Kecskeméti és a Kiskunfélegyházi JMCS még könnyű városi kutató-mentő képességgel is rendelkezik.

Erdőtűz szempontjából Bács-Kiskun megye Borsod-Abaúj-Zemplén megyével az ország legveszélyeztetettebb területe. Az utóbbi évtizedekben több nagykiterjedésű erdőtűz is pusztított. Különösen emlékezetes a 2007-es Kéleshalom és Kunfehértó közötti tűzeset, amely a maga több mint 1000 hektáros kiterjedésével beírta magát az ország legnagyobb erdőtüzei közé.

A nagyobb tüzek után született tanulmányok külön kitértek a helyszíni kommunikáció nehézségeire. Az alapvető probléma abból adódik, hogy lakott területektől (bázisállomásoktól) távol az EDR rendszer lefedettsége nem biztosítja a kézi rádiók zavartalan összeköttetését. Gyakorlati tapasztalat alapján sűrű erdőben a hálózati üzemmódban működő EDR készülékekkel a kommunikáció csak erősen korlátozott távolságon belül működik. A szolgáltató által biztosított mozgó bázisállomás igénylése/telepítése nem jelent azonnali segítséget, az ekkor jelentkező költségekről nem beszélve.

A rendelkezésre álló technika tárháza azonban kínál egyéb, jól használható műszaki megoldást.

A káreset helyszínére letelepítésre kerül egy (vagy szükség szerint több) árbóc, melyen egy nagy nyereségű antenna kerül elhelyezésre. Erre az antennára kötjük rá a speciálisan átalakított vízmentes tokozásban lévő mobil EDR terminált. A terminál kapcsolódik a szolgáltató bázisállomásához, illetve a területen közvetlen üzemmódban működő kézi EDR készülékekhez olyan módon, hogy a bázisállomás jelét felerősítve továbbítja a kézi berendezések felé. Ezzel a módszerrel az amúgy térerővel nem rendelkező helyeken is képesek vagyunk a hálózatos EDR kommunikáció megvalósítására.

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei összeállítottak egy ilyen rendszert. Egy 10 méteres árbócra telepített antenna, EDR készülék és az önálló elektromos ellátást biztosító aggregátor összeépítéséről van szó. Ez a rendszer megtöbbszörözi a lefedett terület rádiuszát. 2-4 rendszer telepítésével a fent említett nagyságrendű erdőtüzek esetén sem áll elő összeköttetési probléma, segítségével megfelelő lesz az információ áramlás.

A nagykiterjedésű erdőtüzek oltása fokozottan veszélyes feladat, amely során a közvetlen tűzoltásba az önkéntes mentőszervezetek tagjait nem vonják be. Azonban a tűzoltás egyes logisztikai feladataiban az ő bevonásukra is van lehetőség. Itt kapcsolódik be a Petőfi Mentőcsoport, amely immár a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség adományából maga is rendelkezik egy ilyen készlettel, melyhez az EDR készüléket a katasztrófavédelmi igazgatóság biztosítja. Mészáros Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke az eszközök átadása során kiemelte, hogy a megye lakóinak, a természetes és épített környezet védelme érdekében a szövetség elkötelezett, és ennek érdekében kész a további felelősségvállalásban is részt venni.

Vig Attila, a Petőfi mentőcsoport logisztikai komponensének képviseletében megköszönte a támogatást, majd elmondta, hogy a szállítás/telepítés mellett a kárterületen való üzemeltetés és felügyelet feladatait is biztosítják. Az ilyen jellegű fejlesztések jól mutatják, hogy a meglévő lehetőségek összetalálkozása milyen szinergikus hatásokat eredményez.