Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Megtartotta éves közgyűlését a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség

Megjelent: 2023. 03. 31.

A közgyűlésen 46 fő küldött jelent meg a tagság képviseletében, akik a rendezvény elején 1 perces néma felállással adóztak az elmúlt évben elhunytaknak. A rendezvényt megtisztelték a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője és a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője is. A napirendi pontoknak megfelelően Mészáros Zoltán elnök megtartotta beszámolóját a Szövetség 2022 éves munkájáról és gazdálkodási tevékenységéről, melyben kiemelt szerep jutott a köteles polgári védelmi szervezetek és mentőcsapatok gyakorlatainak, a nyári bajai nagy sikerű nemzetközi ifjúsági tábornak, a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyeknek, a drog prevenciós előadássorozatnak, az ukrán menekültek segítésében való részvételnek. A felügyelőbizottság törvényes tevékenységről és szabályos gazdálkodásról adott számot. A beszámoló elfogadásra, a felügyelő bizottsági jelentés tudomásulvételre került. Az MPVSZ képviseletében Dr. Muhoray Árpád nagyra értékelte a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség elmúlt évi munkáját, hisz úgy a mentőcsapatok minősítő gyakorlatai, mint a nyári nemzetközi ifjúsági tábor bajai megrendezése kiemelkedő eseménye volt a Szövetségnek. A tagságot tekintve pedig jellemző a megyére a közösséghez tartozás fontossága, illetve a tevékenység humanitárius jellege. Az alelnök tolmácsolta, hogy a megyei szövetség ez évben is számíthat az MPVSZ anyagi támogatására a gyakorlatok megszervezéséhez. Babud Jenő tű. ezredes, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője felszólalásában kiemelte a települési és járási mentőcsoportok működőképességének fontosságát, hiszen ezek azok az erők, amelyek akár önállóan, vagy a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel együttműködve képesek érdemben a lakosság védelmére cselekedni. Üdvözölte a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség ezirányú elköteleződését, mellyel a mentőcsoportok képzési, felszerelési, illetve alkalmazhatósági képességét elősegíti. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a fiatal korosztály meggyőzésének, megnyerésének szükségességére. A napirendek sorában a jelenlévő küldöttek elfogadták a 2023 évi munkatervet, melynek fontos eleme a megyei katasztrófavédelmi gyakorlatok további támogatása, illetve tájékoztatást kaptak a Szövetség működésének aktualitásáról. A rangos megyei eseményen megtörtént a vezető tisztviselők újjáválasztása, majd egy közösen elfogyasztott vacsora és kötetlen baráti szakmai beszélgetés zárta az összejövetelt. A választás eredménye a következő: Elnök: Mészáros Zoltán Tiszteletbeli elnök: dr. Mák Kornél Szakmai elnökhelyettes: Gödön Sándor Bajai koordinátor: Balatonné Sáfrány Erika Bácsalmási koordinátor: Jakity Ágota Kalocsai koordinátor: Kardosné Magony Mária Kecskeméti koordinátor: dr. Schnell Erzsébet Kiskőrösi koordinátor: Polgár Pál Kiskunfélegyházi koordinátor: Tornyai Zoltán Kiskunhalasi koordinátor: Gémes Franciska Kiskunmajsai koordinátor: Lakatos Tamás FB elnök: Faludi Éva Szidónia FB tag: Szűcs Ágnes FB tag: Munkácsy Sándor

dr. Muhoray Árpád Fotó: Lakatos Tamás