Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Megyei, járási és települési mentőcsoportok gyakorlata (2016. 05. 18-19.)

Megjelent: 2016. 05. 19.

A Bajai Települési Önkéntes Mentőszervezet kutatási és épületből való mentési feladatokat hajtott végre. Egyik csoportjuk a Nagy-Pandúr sziget növényzettel erősen fedett területén polgárőrökkel karöltve eltűnt személyeket kutatott fel, míg a másik csoport a Sugovica partján levő négyszintes épület erkélyén rekedt és mozgásában korlátozott lakókat - alpintechnika alkalmazásával - mentették ki.

A bajai, kalocsai és bácsalmási járásban alakult Sugovica, Wesselényi és Kígyós Mentőcsoportok minősítésük szerint az árvízi, belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyhelyzetek elhárításában működnek közre. Az éves szinten tartó gyakorlaton a rendkívüli árvíztől veszélyeztetett Nagy-Pandúr és Petőfi-sziget védelmét végezték. A bajai szakaszmérnökség vezetőjének irányítása mellett töltésmagasítást, az ideiglenes védmű töltés megtámasztását, buzgár lokalizálását, az átázott töltésen fóliázást hajtották végre, valamint a mentőcsoportok búvárai vízben elmerült ember keresését, kimentését gyakorolták.

Petőfi Mentőcsoport tagjai töltésmagasítási, nyúlgátépítési és töltésmegtámasztási feladatok mellett a Nagy-Pandúr szigetre betört árhullám által közvetlenül veszélyeztetett lakóházakban és üdülőkben lévő emberek - kétéltű járművel és csónakkal történő - kimenekítését hajtották végre.

A látottak és tapasztaltak alapján a gyakorlat minden résztvevője magabiztosan bizonyította képességét és profizmusát. A gyakorlat ezen felül megfelelő tapasztalatokat adott a több mentőcsoport, osztott helyszíneken végrehajtott feladatainak irányítására, koordinálására.

A gyakorlaton irányítóként vett részt Gödön Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség szakmai alelnöke és Jakity Ágota bácsalmási koordinátor.  A Szövetség ezen felül Baja Települési Önkéntes Mentőszervezet ruházatának megvásárlásához nyújtott pénzügyi támogatást.