Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Mentesítő eszközök adományozása

Megjelent: 2020. 05. 21.
  1. március 19-én Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseket tartalmazó tájékoztatót adott ki.  A tájékoztató szerint a kialakult rendkívüli veszélyhelyzet elhárítására, a felmerülő problémák költségeinek fedezetére a város költségvetéséből tízmillió forintot különített el, továbbá elrendelte a legforgalmasabb közterületeken (posta, gyógyszertárak, bankok, városháza, buszmegálló előtti területek, játszóterek, kültéri padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók- és támaszok, orvosi rendelők előtti területek stb.) a fertőtlenítést.

Március második felétől a fent említett kiemelt forgalmú közterületek háti permetezővel való fertőtlenítését – vasárnap kivételével – a hét minden napján elvégzik. Ezt a feladatot a kezdetektől fogva heti kettő napon a helyi tűzoltó egyesület tagjai végzik. Mentesítéshez a jól bevált hidrogén-peroxid vizes oldatának használatával megfelelő hatékonysággal lehet fertőtleníti a felületeket, miközben a vegyszer oxidáló hatásának kifejtése után az könnyen és gyorsan vízre és oxigénre le is bomlik.

A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség és a Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltó Egyesület kapcsolata több évre nyúlik vissza, hisz a tűzoltó egyesület tagja a Kiskőrös Járási Mentőcsoportnak. A mentőcsoportok felkészítéseiben és gyakorlataiban a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség minden esetben aktívan részt vállal. A koronavírus okozta helyzet új feladatot, egyben új lehetőséget is adott a két szervezet közötti együttműködés tekintetében. Ennek kézzel fogható eredményeképpen polgármester úr jelenlétében Mészáros Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke Jancsovics Zsoltnak, a Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökének akkumulátoros permetezőket adományozott. Ezen eszközök a Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltó Egyesületen keresztül a Kiskőrös Járási Mentőcsoport technikai felszerelését gazdagítja.

Tapasztalatok alapján az akkumulátoros permetezők használatával sokkal hatékonyabb a mentesítés. Egy feltöltéssel biztosítható az akár 8 órás folyamatos működés, a nyomás igény szerint szabályozható, a szóráskép egyenletes, használata pedig fizikailag kevésbé megterhelő a feladatot végrehajtó személy számára.