Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Nemzetközi Polgári Védelmi Nap

Megjelent: 2017. 03. 01.

A Himnuszt követően az ünnepi beszédet Szipőcs Péter tű. főhadnagy, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja tartotta meg, majd a rendezvény a Kecskeméti Református Gimnázium, valamint a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak színvonalas műsorával folytatódott. 

Az ünnepség keretében került sor a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség által alapított Benke László Emlékplakett átadására. A 2013-ban alapított elismerést azok kapják, akik kimagasló munkát végeztek a Szövetség célkitűzéseinek megvalósulásában. Benke László emlékplakettet Mészáros Zoltán ügyvezető elnök adta át, az elmúlt időszakban végzett kiemelkedő tevékenységéért:

P. Szabó Károly Úrnak posztumusz, és

Gémes József Úrnak, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség alapító tagjának.

P. Szabó Károly azon emberek csoportjába tarozott, akiről elmondható: bárhová is születik, bárhonnan is indul, bármilyen környezetben is él, személyisége és munkája alapján maradandó értéket alkot, és példamutatásával másokat is értékalkotásra ösztönöz. Ez igaz volt akkor is, amikor a helyi önkormányzatban, a megyei önkormányzatban vagy országos szervezetekben képviselte az érték alapú érdekeket, és akkor is, amikor ezzel párhuzamosan a vállalatok felelős vezetőjeként állt helyt. A közügyek, a jó ügyek melletti társadalmi szerepvállalása általános tiszteletet vívott ki. A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség következetes támogatója volt, ezzel is segítette a Szövetség önként vállalt feladatainak kiteljesedését.

A díjat fia vette át.

Gémes József aktív korától több szállal is kötődik a polgári védelemhez, a katasztrófavédelemhez és a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetséghez.

A Magyar Államvasutak dolgozójaként a veszélyes áruk biztonságos célba juttatásáért és a veszélyes anyagok jelenlétével bekövetkezett balesetek elhárításáért és kivizsgálásáért felelt. Közlekedési felügyelőként és vegyivédelmi ellenőrként rendszeresen részt vett a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel együttműködve a különböző közúti ellenőrzésekben is.

A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség tagjaként a kezdetektől fogva részt vett a kiskunhalasi szervezet létrehozásában és működtetésében, a helyi ifjúsági versenyek rendezésében, valamint a Szövetség által 2014-ben Kishomokon rendezett nemzetközi ifjúsági tábor feladatainak végzésében, ezzel is hozzájárulva annak kiváló szintű megtartásához.

Az ünnepség zárásaként állófogadást tartottunk, melynek köszöntőjét Kovács Ernő kormánymegbízott, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője mondta.

Rendezvényünket a Fornetti Kft. támogatta.