Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Nemzetközi tábor Dombrádon (2017. 08. 04-7.)

Megjelent: 2017. 08. 08.

A vendéglátó Nagyhalász mellett Partiumból Sarmaság, Délvidékről Bajmok, Horvátországból Bizovác, Szlovéniából Zagorje ob Savi település ifjúsági csapataival töltöttünk el 4 felejthetetlen napot a Tisza mentén, a dombrádi Vigadó csárdában.

A tábor programjának három sarokköve van. Az egyik a könnyed és tartalmas szórakozás, a másik a vendéglátó ország helyi nevezetességeinek megismerése, a harmadik a szakmai megmérettetés. Vendéglátóink igen szép programot állítottak össze, amelyben a Kemecsén immár múzeumként működő, korábban a Szabolcs-Szatmár megyei Polgári Védelmi Parancsnokság kezelésében működő védett vezetési pont, a nagyhalászi önkéntes tűzoltóknak és polgárőröknek otthont adó multifunkciós szolgáltató központ és a Nyíregyházi Állatpark megtekintése, tiszai fürdőzés, habparty, kötélhúzó verseny, foci, disco és tábortűz egyaránt szerepelt.

A szakmai verseny a katasztrófavédelmi vetélkedőkön megismert számokon alapult, melyet a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség csapata nyert meg. A nyertes csapat tagjai: Radva Erzsébet, Vén Anikó, Tóth Szabolcs és Rigó Márk.

 

Jövőre találkozunk Bajmokon!