Ugrás a tartalomra Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Ifjúsági események

  • A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Bajai Kirendeltsége és a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség harmadik alkalommal szervezte meg nyári táborát.

  • A katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntőjén azok az általános és középiskolás diákok szálltak versenybe a megye legjobbja címért, akik a helyi versenyeken az első helyezést szerezték meg. Az elmúlt héten a katasztrófavédelmi kirendeltségeken, hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon megrendezett helyi versenyekre - a korábbi évekhez hasonlóan - több száz versenyző érkezett, hogy összemérjék tudásukat, ügyességüket.

  • A tavalyi tábor sikerén felbuzdulva a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 2018. június 25-29 között idén is megszervezte a katasztrófavédelmi gyermektábort. A tábor népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy míg tavaly 32, idén már 48 gyermek vett azon részt.

  • 2018. július 26-a és 29-e között immár 13. alkalommal találkozott 5 ország (Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Románia és Magyarország) több mint 100 diákja és felnőtt kísérője, ezúttal a szerbiai Bajmokon.

  • A korábbi rendnek megfelelően ismét az ágasegyházai bázis adott otthont a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség közös rendezvényének.

  • A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség – hagyományaihoz híven – a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi verseny Bács-Kiskun megyei döntőjében első helyezést elért általános- és középiskolás csapatokat jutalmul elviszi a nemzetközi táborba. Tavaly Horvátországba voltunk, ezúttal Dombrádon.