Felkészítések, képzések
2017. október 27-én Csengődön került sor Csengőd, Tabdi, Kaskantyú és Soltszentimre települési polgári védelmi szervezetei közös gyakorlatára, melyhez csatlakozott Csengőd települési önkéntes mentőcsoportja.
Polgári védelmi felkészítés Dunafalván
2017. 06. 20.
Kiskunmajsa Járási Mentő Csoport gyakorlata
2017. 05. 31.A 2013-ban alakult meg az önkéntesekből álló járási mentőcsoport Kiskunmajsán. Feladatuk, hogy a járás mértékadó veszélyeztetettségéből – belvíz, valamint rendkívüli időjárási veszélyhelyzetek – adódó helyzetek során jelentkező lakosságvédelmi szakfeladatokat ellássa. Bevonásukra akkor kerül sor, ha az előállt helyzet kezelésére, felszámolására a katasztrófavédelem hivatásos erői – egyéb igénybevétel miatt – nem, vagy nem kellő erővel állnak rendelkezésre. A mentőcsoport a nemzeti minősítést korábban megszerezte, május 31-én a szintentartó gyakorlatát tartotta.
Jászszentlászló és Szank települési önkéntes mentőcsoportok éves szinten tartó gyakorlata
2017. 05. 30.
Petőfi Mentőcsoport nemzeti újraminősítő gyakorlata (2017. 04. 25-27.)
2017. 04. 27.Bács-Kiskun megye területén jelentkező lakosságvédelmi - kiemelten az ár- és belvízvédelmi - feladatok hatékonyabb ellátása érdekében szükség van a különböző önkéntes mentőcsoportok bevonására, amelyek felkészültségük és reagálási képességük alapján jól illeszkednek a katasztrófavédelem rendszerébe, speciális szaktudásukkal növelik az árvizek idején szükséges kutató-mentő kapacitást. A Petőfi Mentőcsoport – mint megyei önkéntes mentőcsoport - 2012-ben alakult meg és még abban az évben megszerezte a nemzeti minősítést. A mentőcsoport a katasztrófavédelem rendszerében területi polgári védelmi szervezetként, mentésbe bevonható, különlegesen felszerelt és felkészült önkéntes tagokból áll, akik segítséget nyújtanak az árvízi védekezésnél és vízi baleseteknél.
Külső védelmi tervgyakorlatot Kiskunhalason
2016. 11. 23.